Kosár

Az Ön kosara üres

Keresés folyamatban...

Kosár Bezárás

Horgászat Bojli Big water Egyéni rekord 20+ Nutty Mix 50/50 Mix

Markazi tűzkeresztség, avagy a nagy találkozás!

Mester Zsolt, 4 hónapja

Markazi tűzkeresztség, avagy a nagy találkozás!

Mester Zsolt, 4 hónapja

Horgászat Bojli Big water Egyéni rekord 20+ Nutty Mix 50/50 Mix

A történet 2020 őszén kezdődött, amikor lehetőség nyílt Keen Carp V.I.P. horgászatokra jelentkezni. Különböző időpontokban, jobbnál jobb vizekre tervezett „szeánszok” közül végül Markazra tettük le voksunkat csapattársammal, Gáborral. Rövid időn belül érkezett egy zárt csoportba való meghívás, mely zöld utat és lehetőséget jelentett az első V.I.P. pecán való részvételünkre. Szűk egy év volt a túráig, de már a hír tudatában euforikus állapotba kerültem.

Rövid időn belül érkezett egy zárt csoportba való meghívás, mely zöld utat és lehetőséget jelentett az első V.I.P. pecán való részvételünkre. Szűk egy év volt a túráig, de már a hír tudatában euforikus állapotba kerültem.

A 2021-es évet a vírus szorításában, de a túrára felépítve kezdtem tervezgetni. Rám nem jellemző módon, tudatosan kevés peca került erre az évre a naptárba, de annál több megfontolt lépéssel biztosítottam a tökéletes horgászathoz nélkülözhetetlen kelléktáramat. Az időmbe belefért volna a célkeresztben lévő vízzel való rövid ismerkedés is, viszont a „nagy találkozás” varázsát és a tó iránti szüzességemet nem akartam ilyen könnyelműen eldobni. Teltek múltak a hónapok és egyre közeledett, mígnem elérkezett a várva várt nap. Az első számú célom maga a V.I.P. horgászaton való részvétel és ott minél több csapattagot közelebbről megismerve, egy emlékezetes horgászat keretében, az új dolgok elsajátítása volt.  Előzetes információk alapján a fentieken felül nem titkolt célom volt az is, hogy egy 15+-os fogással eredményes és sikeres túrát zárjak.

Ennek tudatában indultam útnak.

A gyülekezőre kitűzött helyhez közelítve, csónakokkal megpakolt autók sora jelezte jó helyen járok.

Egy gyors köszönés és az ezt követő hosszú bemutatkozás után a szükséges dokumentumok és regisztráció végére megérkezett Gábor barátom is. Míg ő elintézte a protokolláris feladatokat, addig lesétáltam a vízpartra szemügyre venni a tározót és az előzetes hírekben már kielemezett, nem éppen mindennapi alacsony vízszintjét. Rögtön magával ragadott hazánk legnagyobb hegyvonulatának lábánál elterülő víz látványa és annak környezete. 

  

Hosszú percek teltek el mire vissza tudtam térni a jelenbe és a helysorsolás helyszínére.

Gáborral megegyeztünk, hogy ő húzza az első lapokat, melyeken a számok összege a helysorsolás sorrendjét határozta meg, majd ezt követően rajtam volt a sor a kalapból kicsípni a számozott szektorokat rejtő papírok egyikét.

A következő napok időjárását figyelembe véve és az ismeretlen pálya révén talán egy dologban voltunk biztosak, hogyha mélyvízre sikerül húzni, akkor feltehetően nagyobb számmal lesz előttünk a tó nagyobb testű pontyaiból. Sikeresen beletrafáltam, a tó legvége, de nem a mélyebb, hanem a sekélyebb.

Nem keseredtünk el egy pillanatra sem, mert az utolsó helyhez extra opciók tartoztak, mint például a választható oldalon kialakítható tábor lehetősége. A helysorsorlást követően elkészült a finom vendégváró kakaspöri is, mely kellő energiát adott az előttünk álló táborépítéshez.

A nyugati partra szavaztuk meg a bázisunkat, melyhez legközelebb kb. 100 méterre tudtunk autóval megállni. Így a bepakolás, sátorállítás egészen késő délutánig elhúzódott és mire vízre tudtunk menni már a nap is lemenőben volt. Az első 170-180 méter nem tartogatott se mély vizet se túl sok érdekességet, de ami ez után fogadott, az még nem szerepelt az eddigi horgásztúráim repertoárjában. A parttal párhuzamosan ugyanis egy út keresztezte az előttünk elterülő vizet, mely Gábor előtt olyan kis vizet eredményezett, hogy ha nem figyelt, még a csónakja is megfeneklett. Előttem már kicsit mélyebben olyan 80-90 cm-en folytatta útját, kövekkel megrakva és két oldalra éles, meredek töréssel kiemelkedve a gát irányába. Kérdés nélkül az egyik bójám a felőlünk eső törés aljába az iszap találkozásához, a másik bójám a túlsó oldalán szintén az út szélét jelző lankára került. A harmadik bójámat az utat követve a gát irányába helyeztem el a „púp” tetejére, amit már kb. 1,2-1,3-as vízoszlop borított. Ide 15-18-24 mm-es 50/50 mixből készült golyókat, míg az előző két helyre 24 mm-es Nutty-t szórtam. Hátra volt még a Big Water-es spot keresése, melyet az „akadály” mögötti vízterületen 470 m-es távolságban találtam meg. Mire a 24 mm-es golyók vízbe értek, a nap már teljesen eltűnt a horizonton csodás festményt varázsolva a táborunk feletti égboltra.        

Az est hátralevő részében Gábor barátommal - akinek ez az első igazi Keen Carp-os túrájának kezdete volt - hosszas beszélgetésben elemeztük ki az előttünk álló víz adta lehetőségeket és a következő napok forgatókönyvét. Három horgászat mentes nap volt előttünk, mely csak az előetetésről, ismerkedésről, eszmecserékről és a pihenésről szólt. Ezek a horgászbot mentes napok bennem is teljesen új, semmihez sem fogható érzéseket ébresztettek fel. Ráadásul a nyugalmat tovább fokozta az előetetés ideje alatt végig kitartó teljesen szélmentes, feszített nyugodt víztükör is.

A csapatoknál és a bázison ez idő alatt a gasztronómia mindenféle vívmánya és válfaja megtalálható volt, melynek eredményeként, „jóllakott napközis” csoportok alakultak ki, hol itt, hol ott, a vízpart legkülönbözőbb pontján. Így nem is olyan meglepő, hogy gyorsan elrepültek az előetetésre szánt napok.

A negyedik nap reggelén a bizonytalan meteorológiai előrejelzések miatt abban egyeztünk meg, hogy akár már a délelőtti órákban a helyükre kerülhetnek a szerelékek. Mi úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a délutáni megszokott menetrendet, ami utólag kiderült elég rossz döntésnek bizonyult. A gát felöli mélyebb vizekről szépen sorban érkeztek az első kifogott darabosabb halakról a hírek. Mire a botok a csónakba kerültek volna a szél viharos erejű lökésekkel ellenünk fordult, jelezve a kényszerpihenőt. Olyan ítéletidő kerekedett, ami 3-4°C-os hőmérsékletet, csapó esőt és a Mátra felől érkező tomboló szelet hozott. Kellően átrendezte a gát felé eső pályákat. Bójákat, zsinórvezetőket helyezett át és tüntetett el pár óra leforgása alatt. Este fél tíz körül csendesedni kezdett, így az alkalmat gyorsan kihasználva a botok a helyükre kerültek, de az utolsó szerelék elhelyezésekor már Gábor és én is újra erősödő széllel indultunk partnak. A műsor folytatódott, csak annyi különbséggel, hogy végre minden horog élesítve a spotokon pihent.

Az út túloldalára helyezett végszerelékek zsinórjai, minden esetben a veszélyes zóna felett, karókon rögzített vezetőkkel volt kiemelve, elkerülve kapás esetén a kövek, kagylók által kialakuló végzetes baleseteket. Ez azonban egy másik veszélyforrást eredményezett, ami a vízen való közlekedést nehezítette, amit Gábor, első éjszakai kapása alkalmával a nagy szélben meg is tapasztalt. Ahogy ment a halra, sikeresen felszedte a csónakmotor a másik zsinórját, amit csak az út túloldalán konstatált, ugyanis megállt alatta, így a szél egyre jobban tolta a gát, azaz a botjaim irányába. Szerencsére mellescsizmában szállt be induláskor, így a tomboló szélben jött egy őrült gondolata és az utat megkeresve kiszállt a csónakból, a térdig érő vízben lába közé vette a hajó farát és stabilizált pozícióból kifárasztotta a túra első halát, ami egy 50/50-et kedvelő 10 kg alatti ponty volt. Én már csak akkor kezdtem megnyugodni, amikor kievezett és kikötés után elmesélte a történteket.

Az első napokhoz képest most pár óra leforgása alatt rémálom közeli élményekkel tértünk nyugovóra. Reggeli ébredést és kávét követően a szél csendesedni kezdett. A mellettünk magasodó hegycsúcsokon fehér foltok jelezték az elmúlt éjszaka történéseit.

Az ítéletidő utáni csendet a balos botom jelzője törte meg. Az út túloldalán elhelyezett nutty tetszett meg egy „gőzmozdonynak”. Kemény küzdelem után, sikeresen meríthettem meg egy hibátlan erőgépet a maga 13,10 kg-os súlyával.

Ezt követően Gábor 50/50-nel etetett bójájáról jött egy újabb 10 körüli gyönyörűség.

Szépen sorba adta neki az 50/50 a halakat, de körvonalazódni látszott, hogy egyre inkább a „kisebb” egyedsúlyú bajszosok jelentkeznek. Az én 50/50-nel etetett padkán elhelyezett szerelékem lassan 24 órája néma csendben volt. Látva az aktív, ám nemkívánatos méretű uszonyosok érdeklődését társamnál, feladtam a helyet és egyben a csalit is, így következő éjszakára ezzel a botommal az út közelebbi oldalát kezdtem vallatni szintén Nutty-val. Pirkadat előtt -2°C -ba fújt ébresztőt a közelebbi bójámon a túra eddigi legnagyobb hala 14,60 kg-mal. Ezt követően nálam a nappali órákban megint néma csend következett, viszont Gábor benti etetései életre keltek. Gyönyörű harcosokat terelt szákba, azonban a mérleg nyelve a 15 kg-ot még mindig nem haladta meg sajnos.

Elérkezett az idő, hogy 5 nap elteltével a 6. éjszakára behúzzam a Big Water-t a távoli bójámra. Az éjszaka megint csendesen telt, azonban hajnalban egy csippanással bejelentkezett valaki a messziségből. Nagy reményekkel indultam neki, de a végeredmény alul maradt várakozásaimnak. Ennek ellenére adtam még egy esélyt a helynek és pár szem golyó kíséretében visszahelyeztem a szerelékem.

Miközben gyönyörködtünk a felkelő nap aranysárga sugarainak játékában. Kb. két óra elteltével egy újabb rövid csipp érkezett 470 méterről. Jóval 300 méter megtétele után meredek irányváltással fordultam a csónakkal, követve zsinórom a kíméleti irányába, ami Gábor benti bójája előtt keresztbe húzott át. Ilyen reakciót itt eddig egyetlen halamnál sem tapasztaltam, így titkon reménykedtem egy rutinosabb nagyhal ösztönös menekülési reakciójában. Nagyjából 150 méterre lehettem a bójámtól, mire utolértem ellenfelem és megkezdődhetett a fárasztás. A védekezése egyre jobban kezdte igazolni a gondolatmenetem, viszont a hal első vízfelszín alatti fordulásainál a látottak nem teljesen a képzeletbeli méretet tükrözték. Így sem keseredtem sokáig, mert az már egyértelmű volt számomra, hogy a túra eddigi legnagyobb halával akadtam össze. Hosszú percek teltek el, mire egyre hevesebb szívdobogás kíséretében sikeresen meríthettem meg az aranysárga testet. Próbáltam megtippelni a súlyát, de a vízben a háló fogságában egy viszonylag rövid, de tömzsi pikkelyes látványa bizonytalanított tovább. A csónakba emelésnél meglepődve konstatáltam, hogy a képzeletbeli mérleg nyelve felfelé skálázik, aminek következtében levakarhatatlan Joker álarc került az arcomra. Fülig érő vigyorral némán szálltam ki a csónakból, Gábor kérdéseire nem találtam a szavakat! Csak annyit tudtam mondani „érte jöttünk”! Egy gyors mérlegelés, de az adrenalintól elvakulva, nem hittem a szememnek, így 20 körüli jelzővel jelentette Gábor a halőrnek és Pistiéknek. A hivatalos mérés és chip olvasás eredményeként „Pufi” 20,60 kg-mal, a kamera, fotó és a gyors interjú kereszttüzében leírhatatlan örömmel, boldogsággal és örökre emlékezetes pillanatokkal ajándékozott meg

Az utolsó éjszaka szintén csendesen telt, de hajnalban még volt egy kapásom, melyet Pufihoz hasonló útvonalon értem utol, de sajnos már későn, mert addigra lelépett. Nem keseredtem el, mert a tűzkeresztségen sikerült átesnem és derekasan helytállnom, valamint a kitűzött célomat teljesítettem.

Ezúton is köszönöm Istvánnak és valamennyi csapattagnak a lehetőséget, az őszinte beszélgetéseket, eszmecseréket, tanácsokat, a finom kajákat és a gratulációkat! Bízom benne hamarosan újra találkozunk! 

 

Üdvözlettel,
Mester Zsolt

Előző bejegyzés Tigris és harisnya nélkül Következő bejegyzés Tabula rasa (2. rész)