Kosár

Az Ön kosara üres

Keresés folyamatban...

Kosár Bezárás

Horgászat Bojli 20+ Nutty Mix 50/50 Mix

Bajánsenye újratöltve

Varga András, 1 hete

Horgászat Bojli 20+ Nutty Mix 50/50 Mix

Bajánsenye újratöltve

Varga András, 1 hete

A 2021-es év októberének utolsó hetében ismét ellátogattam Bajánsenyére egy hétre, immár második alkalommal. A túra előtt a szomszédos Ausztiában épp hosszúhétvége volt, így számítottam rá hogy a víz az előző napokban nagyon nagy nyomásnak volt kitéve. Nem tévedtem…

Érkezésemkor még javában tele volt a tó, de szerencsémre sikerült pont ott helyet foglalnunk, ahol tavaly, így valamelyest időt spóroltam a helykereséssel. A szomszédokkal történő beszélgetésekből, illetve a távozó horgászoktól megtudtam, hogy volt, aki már két hete ült pontykapás nélkül, illetve ha elvétve fogott is valaki valamit, akkor az a kisebbek közül való volt.

A tavalyi év tapasztalatait, illetve Rontó Csaba tanácsait szem előtt tartva Nutty, illetve 50/50 Mixből készült bojlikat hoztam magammal. Mivel idén szabad volt a vásár a határokon, így folyamatosan jöttek-mentek az emberek. Nem volt akkora területem a horgászatra, mint ezelőtt, de az akkor jól működő helyeim még szektoron belül voltak.

Plusz helyet jelöltem ki előetetésre, melyek közül kettőt Nutty Mixből készült, 24 mm-es bojlival ettem és egyet 50/50 Mixből készült, 24 mm-es golyóval.

A parthoz közelebb, távol a bójáktól horgásztam egy helyet 20- as 50/50-nel és egy bottal kereső pecát folyattam az első 3 napban. Jelentem sikertelenül. Egyik mérettel sem sikerült kapást elérnem.

A felső részt kivéve, ahol elvétve fogtak egy-egy 15 kiló alattit, az egész tó hallgatott.

Közeledett a 3. nap, mely nem tűnt egyszerűnek, mivel összességében egy nap kivételével vastag köd volt napi 20 órában a tavon.

Ráadásul a 3. nap reggelén arra ébredtem, hogy új horgászok érkeztek, akik próbálták bemérni pontosan én hol is horgászok.

Rövid egyeztetés után elmondtam mi merre van azt mondták oké. Ahogy szállt fel a köd, láttam, hogy konkrétan a bójámon keresik az ő etetésüknek a helyet… A helyzetet nem kommentálnám, de nem éppen tűnt szupernek. Ennek meg is lett az eredménye.

Megérkezett az első kapásom az 50/50-es bójámról az első behúzás után kb. 5 órával. Egy nagyon nagy tükröst sikerült egyszer a felszínre húzva megpillantanom, majd ahogy letört a mélybe, bement a szomszédok zsinórjai alá, ahol 3 botot szedett össze, én pedig elvesztettem a halat.

Mivel sikerült a zsinórjaikat a motorral is megfognom, ezért kipumpáltak szépen jó 200 méterről, majd’ meglepődtek, hogy nem az volt a horgon, amire számítottak, illetve elmondták, hogy ők nem gondolták, hogy én ott horgászom. Na, mindegy…

Másnap elhagytam a bóját, amit amúgy közben ők arrébb is raktak... A Nutty-s bóják hallgattak, így ezeket a szerelékeket 48 óra után frissítettem.

Mivel már csak egy éjjelem volt hátra, ezért a 24-es balansz helyett 20-as került fel a hajszálra, ami aztán a horgászat utolsó reggelén gazdára is talált.

A halat 5 percre visszatettem a vízbe, egy úszó mérlegelőbe, míg előkészültem a fényképezéshez és a mérlegeléshez.

A mérlegelő tartalma jól mutatta, hogy a „kedves cimboráim” a 8 fokos víz ellenére, mint a traktorok aratáskor, hordták a magot. A hal súlya 23 kg felett volt.

Az elvesztett hal miatt kicsit csalódott vagyok, de összességében jól sikerült a horgászat.

Sikerült 20 kg fölé menni, a kistestű halakat elkerülni és kapitális halat felmutatni a „kapástalan” hetekben. A tavalyi évhez képest sokkal nagyobb nyomás mellett sikerült a célomat elérni.

Ezúton is köszönöm Rontó Csabának a segítséget!

Üdvözlettel,
Varga András

Előző bejegyzés A kerítésnél, Palotáson Következő bejegyzés Először 20 kg felett

A Keen Carp weboldala sütiket (cookie) használ a még jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében.
További információk