Kosár

Az Ön kosara üres

Keresés folyamatban...

Kosár Bezárás

A 2021-ben meghorgászni tervezett helyünket a Duna-Völgyi Főcsatornán még 2020-ban alakítottuk ki.

Április elején a szokásos hely és medertakarítás (sok a magas fa a partszélen, érdemes kiszedni a letört ágakat), majd vízhőfok méregetés után április végén optimálisnak ítéltük a horgászat elkezdését.

A korábban már bevált  3 nap etetés, 2 nap horgászat, 2 nap pihentetés módszerrel 04.20-án idénykezdetet hirdettünk.

Az első hal váratott magára több mint egy hónapig.

Utána fokozott lelkesedéssel vártuk a következő hétvégi horgászatot, hiszen „megindultak”. Sajnos az öröm azonban gyorsan elszállt, hiszen nem várt horgásztársak érkeztek közvetlenül mellénk. 50 méteren belül 2 állást alakítottak ki és jól össze-vissza ugráltak mindent. Ráadásul nekik a horgászat egész mást jelentett, mint nekünk….

Egy olyan helyen, ahol a botoktól 3-5 méterre ül az ember, mi lenémított kapásjelzővel, rezgőre állított vevővel a zsebben vártuk a halat, hiszen a parttól 1-2 méterre horgásztunk, ezzel szemben ők hangos rádiózással, sűrű és erőteljes autó ajtócsapkodásokkal és egyéb meglehetősen hangos tevékenységek között horgásztak.

Emiatt fel kellett adnunk a kipróbált, letesztelt, jól bevált helyet. Az újabb helykeresések, tesztelések egész az ívásig tartottak 0 eredménnyel. Majd jött a nyár, ismét nullázva. Időről-időre 2 hetes tesztelésekkel, több helyen, több csalival (Hot Fish & Gammarus, 50/50), egészen őszig, amikor az adott évre kitűzött tervünk, nevezetesen, hogy meglegyen a 10 kilós ponty, szinte összejött.

9,90 kilóval szeptember közepén megjött a „nagy fogás”.

Következő héten egy sajnálatos hiba, (horogtörés) miatt nem sikerült halra váltanunk a kapást, majd ezután ismét eltűntek a pontyok, pedig kitartottunk egész november elejéig. A 3 fokos hajnalokban sem adtuk fel, de végül csak lezártuk az idényt.

Üdvözlettel,
Romfa Zsolt

Előző bejegyzés 2021-es szezonkezdés Következő bejegyzés Először 20 kg felett

A Keen Carp weboldala sütiket (cookie) használ a még jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében.
További információk